Légy boldog!


"Boldognak lenni nagyon egyszerű, csak el kell dönteni, hogy boldog akarsz lenni." - szokták mondani ezoterikus körökben.
Valóban ilyen egyszerű volna, vagy ezzel csak be akarjuk csapni magunkat? A felelet: igen is és nem is.
Kísérlet képpen kicsit erőltesd magadra a mosolyt és a nevetést, és meglátod kis idő után jobb kedvre derülsz, és már nem is erőlteted.
Modern társadalmunkban egyre több elégedetlen, másokat hibáztató, vagy depresszióban szenvedő ember van. Vajon mi ennek az oka?

1. a relatív és abszolút
2. a gondolatok uralma
3. a pszichika, a tudatalatti és a karma
4. az élet értelmére adott válasz
5. az ego, a benti és a kinti világ
6. célok és a hit
7. tisztelet, szeretet, önátadás, szerelem

Természetesen itt nem beszélünk olyan komoly problémákról, mint a betegségek, szegénység és nyomor, háborúk, terror, erőszak, üldözés, sorscsapások stb., mert ezek valóban komoly akadályok lehetnek, melyekkel itt nem foglalkozunk. Ez már inkább az Isteni gondviselés hatásköre, és paradox módon néha ilyen nehéz szituációk még gyorsabb fejlődést eredményeznek. A másik paradoxon, hogy a nagy gazdagság, jólét, luxus és a hatalom gyakran komoly problémát jelent a fejlődésben és a boldogság útján.

1. A legtöbb ember boldogságát a környezetétől teszi függővé. Ennek gyökere a relatív gondolkodás, amikor mindet összehasonlítások által ítélünk meg. Aki csak ilyen gondolkodással vizsgálja a világot és nem keres biztos pontokat, annak igen nehéz lesz megtalálni a kiegyensúlyozott boldogságot. Inkább egy háborgó tengeren találja majd magát, egyszer fent és egyszer lent. A relativitásokban gondolkodó elme előbb vagy utóbb meggyőzi énünket: "Te nem lehetsz boldog, mert ..." és sok indokot hoz fel, melyeknek hatására nem is leszünk boldogok, mert az amiben hiszünk, az megvalósul bennünk.

2. A legtöbb ember a tudattal és a gondolataival azonosítja önmagát, viszont alig tudja tudatosan uralni gondolatait.
A modern társadalom szinte rá kényszeríti az emberre, hogy olyan dolgokkal foglalkozzon, ami őt valójában nem is érdeklik és nem építik, sőt csak lehangolja szellemi erejét, de ezt már megszokta. Mert a gondolatok lehetnek tiszták és piszkosak, ragyogók és sötétek, illatosak és kellemetlenek, értékesek és semmitmondók, inspirálók és földhözragadtak, ami közérzetünket is befolyásolja.

De ha uralni tudom gondolataimat, akkor felmerül a kérdés: Ki vagyok én, mert nem lehetek a gondolataim, hiszen felettük tudok lenni.

3. Az érzelmeim és az emócióim vagyok? De tudatosan ezeket is kordában tudom tartani, át is tudom változtatni. Akkor ki vagyok én?
Hogyan lehetnek bennem teljesen ellentmondásos érzelmek, és mit okoznak ezek az ellentmondások, hogyan jutnak kifejezésre énemben? Összhangban van szellemem érzelmeimmel? Lehetek boldog ellentmondásos emóciókkal? Hogyan dolgozik a tudatalatti bennem és hogyan nyilvánul meg? Ha önmagam sem tudom meglátni a tükörben, mert elragadnak az emóciók, akkor mások lelkéből mit tudok felfogni? Vajon tudom-e szemlélni mindezeket kívülről, nyugalomban önmagamban és másokban anélkül, hogy elragadnának? Vagy a karmikus kötődések és az ego még mindig uralkodik felettem?

4. Az élet eltűnik egy pillanat alatt, akkor mi az élet értelme és mi a célja? (Nagyon fontos kérdés.)
"Ha emberként megtanulod, hogy végül csupán a lélek és a szellem haladása számít, akkor igazán megszabadulsz a rabságból, szabadon és harmóniában élhetsz."
Mi az én célom? Összhangban vagyok az élet értelmével és céljával?
Az európai ember gyakran azt hiszi, hogy csak egy élete van, és ezt ki kell használnia maximálisan (ami belefér).
A meditáló viszont tudja, hogy nincs értelme a hajszának, ami nem sikerül ebben az életben az majd a következő inkarnációban lesz. A sietség sokszor csak több problémát okoz. A halálra úgy tekint, mint átmenetre egy másik dimenzióba, mert megtapasztalta, hogy a szellem halhatatlan. A halállal ismereteinket ugyan elveszítjük, de újabb születésünk után minden mágikus képességünket megkapjuk (viszont ismereteinket nem), melyeket előző életünkben értünk el, mert csak a szellem inkarnálódik a lélek nem.

5. Hol a határ az ÉN és a TE között? Valóban olyan éles a határ köztünk, mint a fizikai test határai, vagy a másik ember is itt van bennem, és én ott vagyok ő benne?
Mindenki kifelé néz a világba, pedig bent ugyan olyan nagy világ van, mint kint, de a belső világ csodája sokaknak tabu. A csend néha elviselhetetlen tud lenni. Legalább a rádió szóljon, nehogy belső hangomat meghalljam. Ez a mikrokozmosz, a legnagyobb laboratórium, ahol mindent ki lehet próbálni és megtapasztalni, a valódi alkímia ez, és a jóga termei a meditációban.
Amikor a lélek átadja magát a szellemnek, akkor az önátadás és szerelem által egyesülnek, hogy óriási erőt képviseljenek.
Sokan azt hiszik, hogy az ahogyan gondolkodnak és amiben hisznek, azzal semmit nem tesznek, illetve annak semmilyen jelentősége nincs világunkban. Ez egy órási tévedés.

Biztos az, hogy az ego én vagyok, vagy ez csak egy sárkány, mely fogva tartja a királylányt, ahogy azt a mesékben olvashatjuk? De az egót nem elpusztítani kell, hanem elfogadni, birtokba venni, megismerni, megszelídíteni, a szolgálatunkba állítani.
Ezzel kapcsolatban lásd ezt a cikket és ezt.

6. Mire építem hitemet, mert előbb vagy utóbb azzá válok, amiben hiszek. Ha csak az elmúlásban hiszek, akkor az elmúlás felé tartok. Ha csak magam erejében, akkor a magam egoja felé, mert én vagyok a leghitelesebb. Ha nincs valódi hitem, akkor ne is menjek semmilyen (szellemi) csatába, mert már előre elvesztettem. Hogyan tudnának így megszólítani vagy inspirálni a ragyogó szellemek, hiszen meg sem hallanám és meg sem láthatnám tiszta lényegüket.

A hitem valóban az enyém, vagy csak egy kötőerő? Mi táplálja, van átélése, van gyakorlata? Élő vagy halott?

7. Szeretni valóban egyszerű? Mert bölcsesség nélkül nehéz a szeretetet megtartani és fejleszteni. Milyen szintjei vannak a szeretetnek? Vagy idővel elviselhető együttéléssé zsugorodik össze? A szerettel kapcsolatosan buddhista szemszögből lásd ezt a cikket.
Az emberiség fejlődésének legnagyobb hordozója, minden látszat ellenére, nem a tudományos vagy technikai fejlettségben, hanem a szeretet fogalmának feltárásában rejlik. Elsősorban ez határozza meg milyen fejlettségi szinten van egy társadalom.

Miben nyilvánul meg önátadásom? Átsugározza énemet, mint kapcsolat a megismerhetetlennel?

Mert ha a nőben nincs önátadás férje és családja iránt, akkor hogyan van benne szeretet? Ha a férfiben nincs magasabb szellemi erő, akkor hogyan lehet méltó és hogyan hordozhatja felesége önátadását? Vagy a férfiból is csináljunk nőt? Mert mindkettő szerelme más, és ez így van jól, ahogy a szellem és a lélek szerelme is más egymás iránt. Önkéntes odaadás mindkettő, de mégis más.
Ez Isten és a teremtett világok szerelme is.

Akkor ki vagyok én, ha bennem az egész univerzum egyesülni tud? Mi a küldetésem?

Új parancsolat: Légy boldog!, új parancs, új parancs ...

Midebből láthatjuk hogy a boldogsághoz nagyon sok dolog tartozik és nem lehet ezeket figyelmen kívül hagyni, vagy leegyszerűsíteni a boldogság momentális érzetére, ahogy azt sajnos a mai napig sok "guru" próbálja tanítani, amivel tele van az internet is.

"Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta (azt a boldogságot), amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik." (1. Kor. 2:9)