Magnetikus és elektromos    jinjang

elementselements

Az első (bal oldali) képen Rawn Clark által publikált ábrázolás látható (csupán más színeket használ az elemekhez, mint Franz Bardon). Ezen a képen két szimmetrikus polaritás látható, a magnetikus (kék) és az elektromos (piros) színnel. A körben a 4 elem: fent a levegő elem, lent a föld elem, bal oldalt a víz elem és jobb oldalt a tűz elem látható.
Ez a kép jó segédeszköz a megéréshez, viszont kicsit pontatlan, mert a kép szerint a sárga színnel ábrázolt levegő elem egyszerre elektromos is és magnetikus is, mintha a két polaritás 50%-os keveredése lenne, ami így nem igaz. A képhez fűzött magyarázat szerint a levegő elem teljesen semleges, neutrális. Ugyanez a probléma jelenik meg a föld elem esetében is.

A második képen (jobb oldalon) ez a probléma már nem jelentkezik.
A levegő elemet az elektromos polaritás hozza létre önmagán belül, mint a magnetikus polaritás képét, ezért "magnetikusan elektromos" jellegű (ezért alapból megnyilvánulásában semleges lesz), míg a tűz elem tisztán elektromos jellegű.
A föld elemet a magnetikus polaritás hozza létre önmagán belül, mint az elektromos polaritás képét, ezért "elektromsan magnetikus" jellegű, míg a víz elem tisztán magnetikus jellegű.
Így a levegő és a tűz elemek az elektromos polaritáshoz tartoznak, férfi, aktív, jang princípiumot képviselik.
Míg a föld és a víz elemek a magnetikus polaritáshoz tartoznak, a női, passzív, jin princípiumot képviselik.
(Ezzel kapcsolatban azt hiszem mindenki tudja, hogy a férfiben is jelen van a kiegészítő női képe, és a nőben is jelen van a férfi képe.)
Ezt a besorolását az elemeknek, Franz Bardon már az első tarot kártya leírásánál megadta, ahol a férfi oldalra tette tűz és a levegő elemeket, a női oldara a passzív elemeket.
elements
Ennek teljes megértése viszont nem olyan egyszerű és igen könnyen hibás nézetre juthatunk:
- Mivel a levegő elem semleges jellegű, ezért ezt gyakran úgy értelmezik, hogy az elektromos és a magnetikus fluidumok között helyezkedik el, vagy úgy, mintha a kettő keveréke volna.
- Hasonlóan a föld elem elektromagnetikus jelegét is gyakran úgy értelmezik, hogy az elektromos és a magnetikus fluidum is tartalmazza a föld elemet.

A valódi megértéshez el kell gondolkodni Franz Bardon következő mondatain, melyek a VIII. szint gyakorlatainál találhatók:

* Az elektromos fluidum felhalmozása után a mágus: "Képes kívülről felébreszteni magában minden aktív képességet, tulajdonságot, mely a TŰZ és a LEVEGŐ elemhez tartozik."
* A magnetikus fluidum felhalmozása után a mágusnak :"megvan a lehetősége, hogy a VÍZ-hez és a FÖLD-höz tartozó képességeket fejlessze magában"

Az emberi test esetében, ahol a fej a tűzhöz, mell a levegőhöz, has a vízhez, lábak a föld elemekhez taroznak, Franz Bardon a következő megjegyzést teszi:
* "Vegyük figyelembe a következő analógiát: a fej és a mell az elektromos fluidumnak felelnek meg: a has és a combok, lábak a magnetikus fluidumnak."
Franz Bardon: Mágikus idézés gyakorlata, A LÉNYEK HATÁSKÖRE fejezetben:
* "A TŰZ és a LEVEGŐ hatása az asztrálszférában az asztrális elektromos fluidumot, a VÍZ és a FÖLD pedig az asztrális magnetikus fluidumot idézi elő."

Részletes magyarázat, az ellentmondások feloldása elements
Az 1.,2.,3. sorszámú ábrák Rawn Clark által leírt magyarázat illusztrálása látható. Az első kép azt szimbolizálja, hogy egy dimenzióban megjelenika a két polaritás. A második képen a két polaritásból megszületik a négy elem. A harmadik képen a képhez adott értelmezés valamiféle ábrázolása látható, miszerint a a tűz tisztán elektromos, a víz tisztán magnetikus, a levegő semleges a föld pedig elektromos és magnetikus is egyszerre. Itt viszont az a gond, hogy két külömböző folyamatot próbálunk egyetlen képbe sűríteni, ami ennek okán igen sok félreértésre ad okot. Kezdetben jó segédeszköz lehet, de végső soron teljesen hamis megállapításokat vonhatunk le belőle.
A két folyamat:
1. Amikor egy dimenzióban jelen van a négy elem és ezek elektromos és magnetikus kisugárzást hoznak létre. Ez a folyamat a 4.,5.,6. ábrákon látható.
2. Amikor egy dimenzióba megjelenik az elekromos és a magnetikus polaritás és ezek hatására létrejön a négy elem. Ez a folyamat a 7.,8.,9. ábrákon van ábrázolva.

Annak igazolására, hogy mindkét folyamat működik több példát is olvashatunk Franz Bardon írásaiban. Vegyük sorra mindkét folyamatot.

1. A négy elem létrehozza az elektromos és a magnetikus fluidumokat
202.,107. VIII. szint "Az elmélet szerint két fő fluidum létezik, melyek a négy elemből származnak: az elektromos fluidum a TŰZ, a magnetikus a VÍZ elemből. A LEVEGŐ kettő közötti kiegyenlítő elem. A FÖLD elem kétpólusú, elektromagnetikus, tehát mindkét fluidumot tartalmazza; a középpontjában elektromos, perifériáin pedig magnetikus. Ez a két fluidum, a leírt törvényszerűséggel hat minden szférában, így természetesen az anyagi világban is. Okai minden létnek."
Itt azt olvashatjuk, hogy az egyes elemek milyen módon vesznek részt a fluidok létrehozásában. Ez a folyamat a 4., 5.,6. képen látható. Tehát a levegő semlegessége a fluidumok létrehozását illetően értendő. A 5. ábrán a semleges, kiegyenlítő hatás fehérrel, az elekromagnetikus hatás lila színnel, az elektromos hatás pirossal és a magnetikus hatás kékkel van jelölve. Viszont az, hogy milyen elrendeződésben jön majd létre a két polaritás az nincs részletezve ebben az idézetben. Az 5. és a 6. ábrákon látható egy legbelső kör is, melyek két lehetőséget mutatnak, azt illetően, hogy hogyan fog megjelenni az elektromos és a magnetikus polaritás. Mindenki maga ítélje meg, hogy melyik a helyes a két ábra 5., 6. küzül az alábbi idézetek alapján:
* Az elektromos fluidum felhalmozása után a mágus: "Képes kívülről felébreszteni magában minden aktív képességet, tulajdonságot, mely a TŰZ és a LEVEGŐ elemhez tartozik."
* A magnetikus fluidum felhalmozása után a mágusnak :"megvan a lehetősége, hogy a VÍZ-hez és a FÖLD-höz tartozó képességeket fejlessze magában"

2. Az elektromos és a magnetikus polaritás által megjelenik a négy elem
118.,23. "Mivel a szellem nem tudná kihatásait megvalósítani a lélek közvetítése nélkül, azért az asztráltest az összes tulajdonságok székhelye, amelyekkel a halhatatlan szellem rendelkezik. Fejlettségi foka és érettsége szerint bocsát ki elektromos, illetve magnetikus fluidumrezgéseket, amelyek a lélekben a négy temperamentumként nyilvánulnak meg."
Ebből az idézetből is látható, hogy az elektromos és magnetikus fluidum hatása által létre jöhet a négy elem, ami ebben az esetben a 4 temperamtemban nyilvánul meg. Ezt a folyamatot a 7.,8, és a 9. ábra mutatja. Ez az elrendezés összhangban van az első tarotkártya leírásával és ábrázolásával. A 9. ábra egy kicsit eltér a 8. ábrától, bár valójában ugyan az a mondanivalója. Ezen az ábrán egy kicsit művészibb ábrázolás látható, mely más összefüggéseket is akar sejtetni. Elsősorban azt, hogy a levegő elem a tűz-víz képe az elektromos polaritáson belül, a föld pedig a tűz-víz-levegő képe a magnetikus polaritáson belül.

Összefoglalás

Rawn Clark a a baloldali elrendezést rajzolta fel, viszont Franz Bardon a jobboldalit, ahol: "...aranysárga Nap és az ezüstfehér Hold, az elektromos és magnetikus fluidum"

elements elements
1.tarot


Ha a levegő elemet teljesen semlegesnek (polaritás nélkülinek) képzelnénk el, akkor a NÉGYPÓLUSÚ MÁGNES-nek valószínűleg csak három pólusa lehetne, ami újabb ellentmondás lenne.